2016. április 17., vasárnap

Kéktúra 13. szakasz - Budai-hegység

Dátum: 2016. 04. 16.
Táv: 25 km
Mozgási idő: 5h 17m
Mozgási átlagsebesség: 4,7 km/h
Teljes átlagsebesség: 3,8 km/h
Teljes szintemelkedés: 550 m
Nehézségi fok: ***

Útvonal:
Piliscsaba - Nagy-Szénás - Zsíros-hegy - Nagykovácsi - Remete-szurdok - Máriaremete - Hűvösvölgy

A múlt heti mátrai teljesítménytúra sikere engem annyira lázba hozott, hogy már a versenyről hazafele menet, az autóban kitaláltam, hogy most szombaton is menni kéne valamerre. Mivel lassan egy éve nem teljesítettünk OKT szakaszt, így gyorsan átgondoltuk, melyik is jöhetne szóba. Már többször átbeszéltük, melyek azok a túrák, amik még Pestről tömegközlekedéssel elérhetőek, és egy nap alatt teljesíthetőek. Így esett a választásunk a Piliscsaba-Hűvösvölgy szakaszra.


A héten aztán lelkesen figyeltük az időjárás előrejelzéseket, és szerencsére kellemes tavaszi időt jósoltak, ami aztán be is jött. Egy felhő sem volt az égen, a nap melegen sütött, csak a szél fújt hol jobban, hol kevésbé, de ilyen apróságon azért már nem akadunk fenn. A közlekedés sem volt túl bonyolult, Piliscsabára óránként indulnak vonatok a Nyugatiból, és egy óra alatt ki is döcög, természetesen minden állomáson és bokoralján megáll.

Fel is kerekedtünk szombat reggel, elvonatoztunk Piliscsabára, hogy aztán onnan begyalogoljunk Hűvösvölgybe. A kéktúrázásban többek között nekem ez a vándorlás jelleg tetszik a legjobban. Még ha ez a szakasz csak 25 km is, mégis milyen jó már ezt elmondani, hogy Piliscsabáról begyalogoltunk Budára. :)


Természetesen nem akarok nagyképű lenni, de ez elmúlt két heti, erősen teljesítményorientált túránk után ez már nem ígérkezett olyan nagy megpróbáltatásnak, és most nem is hajtottuk agyon magunkat, ha tetszett valami, megálltunk fényképezni, ha szép volt a kilátás, leültünk kilátni, nyugisan ettünk-ittunk. Azért a végére el is fáradtunk. :) De ne rohanjunk annyira előre.


Tehát nagy lelkesen lepattantunk a vonatról a szépen felújított piliscsabai vasútállomáson, és elkocogtunk megkeresni a kéktúra pecsétet. Az elmúlt években számos igen dicséretes és örömteli fejlesztés és karbantartás zajlott a kék mentén, melynek leglátványosabb elemei a vadonatúj pecsételő dobozok. Így most egy ideig gond nélkül pecsételhet mindenki szép új nyomatokat.


A szép idő sok embert csábított ki a szabadba, utunk során jópár túrázóval találkoztunk, ez elsőkkel már itt a pecsétnél. De nem is késlekedtünk tovább, hanem elindultunk ki a városból. A túránk nagyon kettős képet mutatott az emberek lakhatási körülményeiről. Piliscsabát a szegényebb rétegek meglehetősen romos és rendezetlen házai között hagytuk el, míg később Nagykovácsiban és Máriaremetén 180 fokos fordulatot vett a kép, és az elit kacsalábon forgó palotái, villái és vityillói között túráztunk.

A város szélén még volt egy érdekes élményünk. Az itteni temetőben nyugszik Horváth József, az 1. számú kéktúra kitűző birtokosa, tehát a túra első teljesítője. Emlékét nem csak tábla jelzi, hanem a kék jelzésről egy K+ visz be a temetőbe, egyenesen a sírjához. Ez olyan szép megemlékezés egy túrázóról, saját turistajelzés.


A várost elhagyva egy darabon még a műutat követtük, de már láttuk magunk előtt a ránk váró erdőket és hegyeket.


Aztán lefordultunk a műútról, és belevetettük magunkat az erdőbe. Közben kiszámoltuk, hogy ez zsinórban már a negyedik hétvégénk, amikor kirándulunk. Ez egyrészt örömteli, merthogy kirándulni jó, másrészt pedig remekül végigkövethettük az ébredő természet változásait. Az első túránkon, húsvét hétfőn még csak épp hogy bejelentkezett a tavasz, pár virág már virított, de a fák még csupaszon álltak. Mostanra viszont a legtöbb már leveleket is bontott, az aljnövényzetben egyre több a virág, és zöldül minden.



Nagyon kellemes árnyas utunk volt a Bükkös-kúti-, majd a Bükkös-árokban. Szinte észre se vettük, hogy mászni kell, de a GPS-ünk tanúsága szerint szépen gyarapodtak az alattunk hagyott méterek.


Egy vagány cincér

Majd elég hamar fel is értünk a Kutya-hegy nyergébe, ahonnan már jól látszik, milyen pazar kilátásban lesz majd részünk a Nagy-Szénásról is. Már a nyereg is nagyon szép virágos rétes hegyoldal volt, azonban még most, több mint egy év távlatából is látszanak a pilisi jégkár nyomai. Mi akkor frissiben nem láttuk az erdőt, el sem tudom képzelni, milyen látvány lehetett, de még most is olyan szomorúak a fák. Feketét, megtörtek, alig hajtanak.

Kutya-hegy nyerge

Jégkárosultak


Innen aztán felsétáltunk a Nagy-Szénásra, ahol a csúcs-almánkat akartuk elfogyasztani, de olyan orkán erejű szél volt, hogy ezt a programpontot inkább későbbre halasztottuk, és inkább csak kiláttunk. Még a fényképezőt sem volt egyszerű tartani. Nem vagyok olyan nagy ismerője a Budai-hegységnek, de azért pár helyen jártam már az elmúlt években, és ezek alapján úgy gondolom, a legszebb hegye a Nagy-Szénás. Az egyik jó dolog benne, hogy észreveszi az ember, hogy na ez a csúcs, fenn vagyunk. A másik, hogy gyönyörű a kilátás minden égtáj fele, és ezek a füves hegyoldalak nagyon különlegesek, és nem utolsó sorban minden évszakban más virágokkal van tele.

A Nagy-Szénás hullámai



Miután kigyönyörködtük magunkat, lejjebb ereszkedtünk egy szélvédettebb hegyoldalba, ahol le tudtunk ülni kicsit megpihenni, illetve itt végre megettük az almát. Itt is sok kirándulóval találkoztunk, gyerekekkel, kutyákkal, barátokkal jöttek ki a népek levegőzni. A pihenés után aztán leereszkedtünk a hegy alatt található egykori turistaház emlékművéhez.


A Munkás Testedző Egyesület lelkes turistái 1926 tavaszára itt építettek fel egy szép kis turistaházat. Hátizsákban hordták fel az építőanyagot, és kétkezi munkával építették meg a házat. A Másfélmillió lépés Magyarországon c. sorozat idevágó részében még sikerült megszólaltatni néniket és bácsikat az építők közül! Az elkészült ház sok szép órát szerezhetett az akkori turistáknak, mely a II. világháború után természetesen állami kézbe került, aztán a 70'-es években sorsára is hagyták, így az enyészeté lett. A romokat eldózeroltatták, így mára már csak ez az emlékmű mutatja a helyét.


Innen a Nagyszénási tanösvényen haladtunk tovább Nagykovácsi irányába, a Zsíros-hegyre.

Kilátás Nagykovácsira

Nagykovácsinak csak a Zsíros-hegy felőli szélét érinti a kék, ahol a régi kiskertes terület mára igazán impozáns házakkal épült be. Egy kis kitérővel megnéztünk az egykori pilisszentiváni homokbányát a nagykovácsi szénbányával összekötő csillesorból meghagyott pilléreket. A hegyorról kinézve még látszanak a homokbánya okozta sebek a hegyen.



Nem messze innen várt minket a második pecsételőhely, a Muflon itató nevű vendéglő kapujában.


A pecsételés után pár kilométer hosszan még a település szélén az erdőben haladt az út, mászni már nem kellett, és a kellemes körülmények miatt itt jött el az a pillanat, amikor megint tervezgetni kezdtünk. Hova is kéne legközelebb menni, merre menjünk több napra kéktúrázni, mit csináljunk a nyáron? De ez egy másik történet, mihelyt megvalósul, mi beszámolunk róla.

Kilátása Remete-hegyről

 A nagy tervezgetésből a Remete-hegyen eszméltünk fel, ugyanis onnan meredek sziklás-lépcsős út vitt le a Remete-szurdokba. Tisztára, mint múlt héten Ágasvártól lefele. Mondtam is Viktornak, hogy ez is olyan út, ahol inkább fölfele lehet jó jönni. Hát így teljesüljön minden kívánságom, ugyanis Viktor egyszercsak felkiáltott, hogy ne jöjjek tovább, ugyanis elhagytuk a geoládát, amit meg akartunk keresni. Így mászhattunk vissza egy jó darabon. :) Ugye, így jár az, aki lefitymálja a túra nehézségét.

Nőszirom az egyik kőpárkányon


Tehát a sikeres találat után ismét leereszkedtünk a köveken, és beértünk a Remete-szurdokba. Már jártunk itt korábban, valahogy akkor mélyebb benyomást gyakorolt ránk, de igazából egy szép kis szurdokvölgy sziklákkal, patakkal, igazi remete barlanggal, ahol elvileg az 1780-as években egy pálos szerzetes élt. A szurdokból kiérve az erdőktől is búcsút vettünk mára, de még jó pár kilométer hátra volt.


Utunk Máriaremetén át vezetett tovább. Itt egy multiláda miatt tettünk egy kis kitérőt a kékről. Az első pontja a Szent-kútnál volt.




Innen a kegytemplomhoz mentünk, ahol ismét visszacsatlakoztunk a kékre. Itt épp egy esküvő zajlott, így kicsit téblábolnunk kellett, míg a násznép bevonul a templomba, hogy mi nyugodtan leolvashassuk a jelszót.


Szűz Mária szenvedéseit bemutató stációk

A templom után már túl sok érdekességben nem volt részünk. Átkeltünk Máriaremetén, majd a Nagy-rét érintésével megérkeztünk Hűvösvölgybe. Összességében picit hosszabb lett a túra, mint számoltuk, de azért a mérsékelt szintemelkedésnek köszönhetően nem fáradtunk el olyan borzasztóan. Természetesen ez nem is cél mindig, mára egy nagyon kellemes tavaszi kirándulást sikerült szervezni, mellyel magunk mögött tudhatunk egy újabb kéktúra szakaszt is.

Nagy-rét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése